Mosolyszendvics

Lezuhant a repülőgép? Dehogy, ez egy hotel!

Első ránézésre olyan, mintha fennakadt volna a fán ez az utasszállító valamilyen katasztrófafilm nyitójelenetekén, aztán pár pillanat múlva azért csak összeáll: nem a véletlen és a balsors műve, hogy ott fenn trónol.

Kattintás után elképesztő szállodát mutatnánk be, egy varázslatos helyen.

Kezdjük a kilátással, mert emiatt “landolt” ott a jet ahol van, vagyis a a közép-amerikai Costa Rica-ban, egész pontosan Quepos közelében, a Csendes-óceán csodálatos partjánál.

A gép amely ma már hotelként szolgál, a hetvenes években egy menetrendszerűen közlekedő Boeing 727-es háromhajtóműves keskeny törzsű utasszállító volt. Ilyenek szolgáltak 20 éven keresztül az American Airlines, United Airlines járatain, de számos híresség is vásárolt belőlük, lévén rövid kifutópálya is elég volt nekik a felszálláshoz.

A kiszolgált gépet már roncsként vásárolták, és mindent olyan alkatrészt eltávolították belőle ami feleslegesen nehezebbé tette volna.

Ezek után a megfelelően kialakított tartóelemekre helyezték a repülőgép szerkezetét, és megkezdődhetett a lakosztály kialakítása.

Mind a burkolat, mind bútorok a kis fajsúlyú, de rendkívül tartós teakfából készült – ez a növény a trópusi éghajlaton sem vetemedik.

A repülőgép egykori pilótafülkéjéből is csak a váz maradt meg. Olyan kicsi volt a tér, és annyira a kilátás a lényeg, hogy különösebb energiát nem fordítottak kialakítására.

Az előtér.

Háló.

Fürdő.

Források:

Anthony John Coletti

Vincent Costello

Hotel Costa Verde

Josh Flagg – HotelChatter

 

Eltöltenél itt egy éjszakát?

Minden napra egy mosoly a Facebookon is!:

Kommentek

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!